Törökország kulcsfontosságú elnök- és parlamenti választásokat tart május 15-én. A befektetők teljesen bizonytalanok az eredményt illetően, így érthető módon a legtöbben nem vállalkoznak arra sem, hogy megjósolják, hogyan reagálnak majd a piacok az eredményre. Viszont a teljes feltörekvő devizapiacot befolyásolhatja a végkimenetel, így a forintot is elérhetik a hatások.
Kiélezett küzdelemre lehet számítani a vasárnapi törökországi választásokon, és több közvélemény-kutatás is Recep Tayyip Erdogan vereségét jelzi előre. Az államfő egy interjúban megígérte, ha bukik, csendben átadja a hatalmat.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében a vasárnapi török választással foglalkoztunk, főként azzal, hogy mit jelent Erdogan egyik kihívója, Muharre Ince visszalépése. Vendégünk Kerekes Miklós, a Portfolio Globál rovatának elemzője. A második részben ingatlanpiaccal foglalkoztunk, azon belül is a rozsdaövezetekkel, amelyek új piacot jelenthetnek Budapesten és a nagyobb városokban. Erről Futó Pétert, lapunk ingatlanpiaci elemzőjét kérdeztük.
Visszalépett a törökországi elnökválasztástól Erdogan egyik kihívója, Muharrem Ince. Bár alacsony volt már a támogatottsága, mégis egy olyan kritikus helyzetben, amikor akár néhány szavazat is számíthat, döntő lehet, hogy merre szavaznak a támogatói. Elemzésünkben ezen lehetőségeket vesszük végig.
Eredetileg az orosz fél szerint a jövő hétig érvényes csak az ukrán gabonaexportot a megadott fekete-tengeri kikötőkből lehetővé tevő megállapodás, azonban lehetséges, hogy ismételten sikerül meghosszabbítani.
Törökország 2024-ig elhalasztotta egy 600 millió dolláros földgázszámla kifizetését Oroszországnak. Ez az első ilyen halasztás, egy, a múlt héten bejelentett megállapodás keretein belül - közölte a Reuters szerdán, két forrására hivatkozva.
Jelentős makrogazdasági hatásai lesznek a februári törökországi földrengésnek, a helyi hatóságok becslései szerint a károk meghaladhatják a százmilliárd dollárt – olvasható a Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss elemzésében. Ráadásul két hét múlva elnökválasztást tartanak az országban, ami tovább bonyolítja a gazdasági helyzetet is.
A törökországi kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) által vezetett pártszövetség pénteken bejelentette, hogy a fő ellenzéki elnökjelöltet, Kemal Kilicdaroglut támogatja a május 14-re kiírt választásokon.
Mai egyeztetésük után Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnökkel több területen is elmélyítették országaik együttműködését - írta meg a Reuters.
A Kreml közölte, hogy Vlagyimir Putyin ma telefonon fog tárgyalni Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. A Reuters cikkében hozzátette, hogy a megbeszélés időpontja pont Törökország első atomerőművének felavatásával esik egybe.
Recep Tayyip Erdogan török elnök kisebb egészségi problémára hivatkozva lemondta szerdai programját, és egy napot pihenéssel tölt, miután előző este rosszul lett egy élő tévéinterjú közben.
Törökországban már kevesebb, mint három hét van hátra a választásokig, és a hajrában az ellenzék jelöltjével fej fej mellett haladó Erdoğannak mindent be kell vetni, hogy megtarthassa győzelmi reményeit. A folyamatosan romló gazdasági helyzet, és a nem kifejezetten jól kezelt földrengés után igazi jokert készül kihúzni az ingujjából a rutinos török elnök; ezúttal a hadsereget hívja segítségül, bár nem úgy, mint azt sokan elsőre gondolnák. Az elmúlt évtizedekben a török hadseregben komoly haderőfejlesztés indult be, amelynek következtében nemcsak a már több országban bevetett török drónok gyártása indult meg, hanem most átadták a török hadsereg legújabb tankjainak a mintapéldányait és a legnagyobb hadihajóját is. Mindkettőhöz nagy reményeket fűz Erdoğan, azonban számos probléma van a grandiózus projektekkel, amelyekről igyekeznek nem beszélni.
Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Ankarában elindította pártja, a konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) hivatalos választási kampányát a május 14-re kiírt parlamenti és elnökválasztás előtt.
A hatpárti ellenzéki összefogásban résztvevő négy kisebb párt is a legerősebb ellenzéki erő, és egyben Erdogan kihívóját is adó CHP listáján vesz részt a választáson - írja a Gazete Duvar.
Törökországban május 14-én parlamenti és elnökválasztást tartanak. A legfrissebb adatok alapján Kemal Kılıçdaroğlu, az ellenzéki összefogás jelöltje vezet. A jelenlegi helyzet azonban akár kedvezhet is Erdoğannak, aki, ha második fordulóra kerül a sor, jó eséllyel győzhet. A héten számos török közvélemény-kutató tette közzé az eredményeit, amelyeket sok esetben kommentárokkal is elláttak. Ezek és a legfontosabb aktuálpolitikai események alapján érdemes áttekinteni, a részleteket illetően milyen forgatókönyv szerint nyerhet az egyik vagy a másik oldal, és kik lehetnek az igazi királycsinálók.
Bár egyelőre még bizonytalan, ki nyeri a török elnökválasztást május közepén, azonban az eredménytől függetlenül a líra komoly zuhanására számít a Bank of America (BofA). Az amerikai bank szakemberei szerint akár 15-25 százalékos gyengülésre is szükség lehet az egyensúlyi árfolyam eléréséhez.
Vlagyimir Putyin orosz elnök április 27-én Törökországba látogathat az orosz kivitelezésű Akkuyu Atomerőmű ünnepélyes felavatására - közölte Tayyip Erdogan török elnök szerda este.
Törökország és Azerbajdzsán kész minden támogatást megadni Magyarországnak a gázellátás terén - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán az ankarai államfői palotában, a Novák Katalin magyar köztársasági elnökkel folytatott tárgyalást követő közös sajtótájékoztatón.